Lóversenyben járatlan olvasóimnak: a fentieket akkor kiabálja torkaszakadtából a kedves fogadó, amikor a befutó egyenesben a lovak sorrendje számára nyerő, ne változzon semmi. Amiért pedig ezt választottam címül az, hogy a mai fürdéskor megint súlyt mértünk és az eredmény nagyon tetszetős. 80 deka plusz! Az előző mérés december tizedikén esett, vagyis három hete, a körülmények teljesen azonosak, tehát hiteles az eredmény. Persze F nyafogott, hogy még ne mérjünk, várjuk meg az egy hónapot, de én nagyon kíváncsi voltam. Azért az örömöt nem bírta visszafogni F, kiült az arcára. Most a miérteken töröm a fejem, és azon, hogyan tovább. Lehet, szentségtörésnek hangzik, de gyakran gondolok egyrészt arra, hogy a nagy dolgoknak sokszor nagyon egyszerű magyarázata van (ezt persze nem én találtam ki), másrészt arra, hogy kívülről, outsiderként talán másként látom a dolgokat, mint a nagyon benne lévők. Akárhogy is, gondolkodom veszettül. Kérdeztem ma F-et, mi lenne vele, ha nem lennék ilyen fel nem adó, ilyen kísérletező satöbbi, amire azt válaszolta, hogy az nem is én lennék. Ja.
A súlygyarapodásban közrejátszhat az, hogy december 20-án leállt az ételszállító két hétre, magam vagyok kénytelen fakanalat ragadni. Tény, hogy nem főzök rosszul, de nem szeretek. F ma sopánkodott is, hogy hétfőtől jön megint az üzemi koszt - bár el kell ismerni, hogy ízletesek az ételeik, csak mégsem az a bizonyos házi. A karácsony természetéből adódóan egyfolytában főztem, mint a gép, vendégek jöttek-mentek, az utolsó csapat vasárnap vonult át a színen, ők nyolcan voltak, köztük egy kisded, akinek annyira tetszett Maci kutya, hogy a végén el kellett különíteni őket. Itt voltak a győri rokonok is, érkezett velük sok más finomság között unokahúgon világverő kuglófja is, amit F remekül meg bír enni, és ami kifejezetten neki sütődött.
Szintén a hízáshoz kapcsolódik, hogy olyan lettem, mint a boszorkány a Jancsi és Juliskából: naponta nézegetem, tapogatom F-et, elég kövér-e már, meg lehet-e sütni... Röhejes szerep.
Most megyek fektetni és aludni, mert mindjárt kelnem is kell, jaj. Igen, két óránként fel vagyok riasztva, hogy megfordítsam F-et, ami tényleg rémes, de ha belegondolok, hogy - teszem fel - én fekszem már két órája ugyanabban a pózban, nyomom ugyanazokat a testrészeket és fájnak kegyetlen, mert önerőből nem bírok megfordulni, akkor nem szólok semmit.
Tehát hízunk, hízogatunk. Hogy ne változzon meg a folyamat, babonásan én is azt mondom: így, ahogy vagytok!
