Megjöttem! Kezdjük is ott, ahol abbahagytam.  

Kalandtúránk az eltörött ággyal tavaly 47 ezer forintba került, de ennek már bőven utána vagyunk. Ki erre költ, ki arra, mi a férjem betegségére. Költenék én persze másra is boldogan, de már elég régóta erőink végén járunk e tekintetben. Az ágy - amit a testvérem megjavított - egyelőre működik és ez a lényeg. 

Férjem is működik és ez még nagyobb lényeg. 2019 májusában 52,6 kg volt, ez 70 dekával több, mint előzőleg. Most viszont, e sorok írásakor 52,2 kg. Ennyit fogyott  egy év alatt. Negyven dekára persze lehetne kaccintani egyet, de ha onnan nézzük, hogy ennyi izommal kevesebbel kell működnie, akkor mindjárt más. Érzi is, bizonyos funkciók gyengébbek lettek. 

Ami viszont nem működik, még most sem, hosszú évek elteltével sem, az a Hivatal és hasonlók. Illetve így nem is igaz, működik, csak érdekesen. Férjem új személyi igazolványt kapott. Be akartam jelenteni én, de nem engedték. Menjen oda személyesen a férjem, amit persze nyilván nem tudott megtenni. Huzavona ezerrel, melynek során kitalálták, hogy közjegyző által hitelesített másolatot vigyek és persze meghatalmazást. Alig kétezer forintért lett hiteles másolat, vittem. Nem is kell, hisz itt van maga az igazolvánnyal és a meghatalmazással - mondták, lemásolták, szevasz. Jó. Nemsoká a bank új biztonsági eszközt vezetett be, a régit kérik leadni. Mentem a meghatalmazással, amit nem fogadtak el, menjen személyesen a férjem, különben is itt egészen más személyi igazolványszám szerepel (sic!!!!) stb., stb. Nem ragozom hosszan, végül a lakossági ügyfelekért felelős vezérigazgató (vagy elnök?-)helyettesnek írtam panaszlevelet, aztán valaki más, nem ő, válaszolt, hogy mehetek és átvehetem az új biztonsági eszközt. Ez a kisded szórakozás márciustól tartott szeptember végéig. 

Berci kutya megvakult. Feltűnően gyorsan veszített el a látását. A nagy tekintélyű szemész professzor szerint retinasorvadása van, nem lehet tenni semmit. Szegény Bercike megy neki mindennek, egy alkalommal nem voltam résen a sétán és beleesett egy árokba. Alig bírtam kiemelni a 35 kilójával, de ennél szomorúbb volt, hogy szegénykém nem értett semmit és teljesen sokkolta az esés. Itt egy kép, ahogyan keresi a kekszét, de sajnos csak az orrára hagyatkozhat, a látására már nem. A keksz ott van a lába mellett...

Azóta meg is süketült Bercike, így a házőrzésnek lőttek. Nemcsak engem nem hall, de sem a csengőt, sem a - ha jönne - betörőt. Pár hete már a csípője is vacakol, nagyon nehezen jár, hiába a gyógyszerek. Nem is nagyon szeret sétálni, pedig kellene mozognia. Legszívesebben csak hever, és már a mancsai is megőszültek, nemcsak a pofája. Ha néha ráveszem a sétára, az emberek részvéttel és szeretettel nézik a mi öreg kutyánkat, ahogy csoszog, sokan megsimogatják. Csúf ez az öregség, na. 

A kert idén nagyon elhanyagolt, mert egyszerűen nem jutok hozzá. A koronavírus elvitte a gyógytornászt, én tornáztatom a férjem. De elvitt még sok mást is, például az aranykezű testvéremet, így a kisebb javításokat is én végzem. Szerencsére nagyobb dolgok nem romlottak el, csak ilyenek történtek, mint folyik a WC-tartály, csöpög a csap, ezekkel még elboldogulok. Illetve ami nagy volt, annak már mindegy. Egy kiadós nyári zivatarkor a közelben csapott be a mennykő és hatalmas döngéssel kidőlt a ház lábazata teljes hosszúságában. A zivatar után visszatámasztgattam a falhoz a jó nagy, emberes darabokat, azóta így rontjuk tovább az utcaképet. A vírus elvitte édes gyermekünket is, illetve odamarasztotta, húsvéti nyuszi csak képletesen volt, azaz Lajos mackó volt a nyúl. 

A Resolaris bennünket érintő része befuccsolt, a kísérletet befejezettnek nyilvánították, így várhatjuk tovább a szerencsét vagy a csodát. 

Érdekes színfoltja volt a múlt évnek, hogy a szomszéd fája - szintén egy kiadós zivatarban - átdőlt hozzánk. Ott lógott egy kb. 15 méteres ág, amit csak a kerítés és egy a szomszéd által korábban lecsonkolt fa tartott meg. Mondom neki, hogy egy utcabéli barátom levágná, ne várjuk már meg, míg agyonüt a fenyője engem vagy a kutyát. Na, ha azt hallották volna! Majd ő! Ő a felelős a fájáért, majd ő megcsinálja! Hogy jön a barátom hozzá, az az ő fája! Mondja a barátom, hogy várjunk három hetet, azután elintézi. És lőn. Vártunk három hetet a hátsó szomszédra, aztán jött a barátom és fél nap alatt elintézte. Ehol ni.  

Járt nálunk a háziorvos is tavaly, hozott magával két külhoni orvostanhallgatót,miután rájött, hogy férjem beszél angolul. Lássanak a védencei eleven FSHD-st is. Meg is fogdosták, mozgatták kellőképpen F tagjait, vizsgálgatták, mennyire nincsenek izmai. Nem ez az első eset, emlékeznek, a törökbálinti légzésvizsgálatnál is ránk szabaditottak egy romániai orvosnőt, mert ő sem látott még ilyet soha.

Morzsolgatjuk tehát a napjainkat, egyszer valami majd csak lesz, remélem, nem rossz. Ígérem, gyakrabban jelentkezem. Most megyek, egy kis őszibarackkal megetetem F-et, a fenyőágat élete kockáztatásával levágó szomszédtól kaptuk. Egyébként férjem egyetemi évfolyamtársa volt, én pedig a Rádiónál dolgoztam vele egy főszerkesztőségben. Kicsi a világ.