Jelentem, hogy megjöttem.
Nagyon rég jártam erre, tény. Hol a gondjaim, hol a kedvem, hol a kettő együtt, hol más nyavalyák, de megvagyunk. Megpróbálom összeszedegetni, mi is történt a tavalyi húsvét óta.
Egy biztos: F csöndesen romlik, csak romlik, csak fogy. Három kilóval lett kevesebb egy év alatt és ez borzasztó sok az ő állapotában. Változatlanul nem tudom, miből lehet még veszíteni, hisz olyan sovány, mint egy agár. Persze már nem látványos semmi, csak mindig egy 'kicsi', azaz kicsit fogy, kicsivel nehezebben nyel, kicsit hosszabbak az étkezések, kicsit gyakrabban vannak nyelőcsőgörcsök, kicsit több helyen fáj vagy bizsereg, éget, kicsit nehezebb tartania a fejét stb. Bárcsak vissza tudnám varázsolni rá azt az elvesztett három kilót! Itt is egy kép F. megfogyott kezéről.
Körülbelül ennyi a lényeg. Nem volt jó a tavalyi év. Nem voltak aranyhalak a piactéri szökőkutas medencében, nem volt karácsonyfa és jászol állatokkal és nincs már meg a biciklizős néni sem. Eladtuk az autónkat, igaz, a családban, így kissé olyan, mintha még volna. Két régi barátom súlyos betegséggel küzd, az élet a tét.
Általában csak rossz dolgok jutnak eszembe, de azért volt jó is. Például hogy két régi munkatársa meglátogatta F-et, holott már hét éve fel kellett adja a munkáját. És vannak régi barátok is, akik időről időre felkeresik őt, ezek a látogatások mindig feldobják egy kicsit. Győri rokonaink férfitagja is itt járt a nyáron és igen nagy segítséget kaptam tőle olyan ház körüli és kerti munkákban, amikhez én soha nem jutnék hozzá vagy nem bírnám. Többek között kitisztogatta az előkertet az elburjánzott - bár gyönyörű - ibolyáktól és egyéb növényektől, én pedig a gyermek segítségével befüvesítettem.
Kutya nélkül nem élet az élet, tehát új eb került hozzánk, Berci. Az Illatos úti gyepiről lett kimentve az altatás elől. Öreg, mint az országút, foghíjas, adatai szerint 11, azaz immár 12 éves. Keverék, leginkább labrador van benne. Szándékosan ilyen kutyát választottunk, őt, aki halmozottan hátrányos helyzetű: fekete is, vén is. Úgy gondoltuk, hogy adunk neki még egy esélyt a nyugodt, békés öregkorra és elmúlásra. Persze egy öreg kutya lényegesen drágább mulatság, mint egy fiatal, de ezt is bekalkuláltuk. Ki erre költ, ki arra. Mi már sajnos nem járunk operába, nem járunk színházba, nem utazunk, nem nyaralunk, nem járunk mi sehová, csak én - kutyát sétáltatni... Tessenek megismerkedni az új családtaggal.
Ő tehát Berci, a hallatlanul intelligens és kommunikatív öreg harcos. Már elég jól belakta magát nálunk, hízott két kilót is sajnos, és lassan-lassan megszokja a fogmosást. A környéken megismerték és kedvelik. Cirógatást kap a piaci péknél, a dohányboltban, a ruhaárus hölgytől, a közért melletti hajléktalantól, az egyik hajnali utcaseprőtől, a szombati bolhapiacon többektől, sőt egy asszony egy teniszlabdát vásárolt neki ajándékba, nemrég pedig szintén tőle kapott Berci egy sípolós pöttyös labdát is. Bercus nagyon szeret labdázni, nemcsak boldogan rohangál utána, hanem időnként eldugja a hátam mögé, keressem csak meg. Egy tünemény, na. Férjemmel remekül elvannak, szerintem rögtön levette F-et a lábáról (ha még nem esett volna le róla hét éve) azzal, hogy kérő mozdulatával sétára invitálta. Kinézte belőle! Amikor nem ételt kunyerál, nem ugat, nem labdázik stb., akkor kemény munkában alszik vagy egyéb fontos dolgokkal foglalja el magát, például ezzel:
Közben szorgosan jártam, járom a háziorvost, de ha nem lenne a mi szeretett gyógytornászunk, a lábamat nem bírnám kitenni a házból. Szóval a háziorvos időről időre felírja a szedendő gyógyszereket, én kiváltom és megy minden, mint eddig. Volt egy labor is, amiben csak az az érdekes, hogy CK mint olyan már egyáltalán nincs. Felkerestem a neurológust is, aki felírta az eddigi javaslatokat, nagy változás ott sincs. A javallatokkal visszamentem a háziorvoshoz, aki megkérdezte, nem kellene-e kihívnom a neurológust, hisz két éve nem látta a férjemet. Nekem nem rémlett, hogy már két éve, elszaladt az idő, de tényleg 2015-ben járt felénk. Az viszont rémlett, hogy ő sem látta már évek óta, de ezt persze nem mondtam. Már régen tudomásul vettük, hogy F csak egy teher a társadalomnak, pláne az egészségügynek. Ha van, jó, ha nincs, még jobb. A maguk módján persze mindketten próbálnak segíteni a lehetőségeiken belül, de ezek a lehetőségek finoman szólva is csekélyek. Azért a 2x14 gyógytorna most is felíródott és a háziorvos meg is beszélte egy új társasággal, akik január elején jelentkeztek telefonon. A többi - szokás szerint kabaréba illő - gyógytornás hányattatásunkat legközelebb mesélem el.
A lassan füvesedő kertben a rózsák nagyon szépek voltak tavaly, a rokon jól megmetszette a rózsabokrot is, kíváncsi vagyok, mi lesz idén vele. Nézzék, milyen szép volt:
Kissé rontja az örömöm, hogy a házunk viszont lassan összedől, el kellene adni, de szinte már csak telekárban lehetne, annyira lepusztult. Felújítani persze nincs pénzünk, mert minden, minden F betegségére, illetve életben tartására megy. Ez van.
Karácsonykor nagyon kedves születésnap volt nálunk, hatvan éves lett Lajos. Róla még nem hallottak, pedig sírig hű barátom, az biztos. Ismerkedjenek meg az én Lajosommal:
1957-ben kaptam karácsonyra. Aranyos öreg mackó, ugye? Győri unokahúgom kérdezte, hogy mit kapott Lajos a kerek születésnapjára, mit, mit, hát leporoltam...
Most megyek, mert éjfél elmúlt, legközelebb elmesélem a gyógytornát, ami még most is bonyolódik és egyre kacifántosabb. Meg Frici macskáról is vannak hírek. Meg volt egy igen érdekes génollós orvosi eredmény a nagyvilágban.
De mint az imént mondtam: "Éjfélt ütött már az óra, térjetek hát nyugovóra, tűzre-vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok!" Na, már csak az hiányozna...
